Hol érdemes support fejlesztésben gondolkozni?

Van IT, de leterhelt

Irányítás, összefogás, menedzsment

Ahol folyamatosan merülnek fel az ötletek és igények, de a rengeteg ötlet egy része folyamatosan kárba vész, mert nincs, aki megszervezze és kivitelezze őket. A fejlődés nem mindig a fejlesztőről szól. Sokszor a kihívást épp az jelenti, hogy összefogjuk és irányítsuk a kisebb igényeket. Hiszen a céges webshop Black Friday akciójához képest minden probléma másodrangúnak tűnhet, ám ez nem jelenti, hogy valóban az is!

Mi azért vagyunk, hogy összefogjuk, megszervezzük, lefejlesszük és átadjuk a kis és közepes igényeket is, ezáltal egyfajta hátországa legyünk a cég saját fejlesztőinek.

Ajánlatkérés

Van IT, de leterhelt vagy nem elsődleges a fejlesztés

Egycsatornás kommunikáció

Ahol nincsen külön webes team, vagy éppen már túlzottan leterhelt az IT, esetleg nem elsődleges profilja cégnek a fejlesztés, mégis lenne rá igény.

A Helionál bármely ponton szívesen átvesszük a munkát, szervezzük a feladatokat, levesszük a napi irányítás terhét a cég válláról és a menedzsmenttel egyetlen csatornán kommunikálva adjuk át a fejlesztéseket.

Ajánlatkérés

A fejlesztés csak eszköz, nem cél

Proaktivitás időigény

Portálok, adminisztratív rendszerek, fizetési felületek, raktárkezelők esetében közös tulajdonság, hogy bár alappillérei, jellemzően nem profiljai a vállalkozásoknak. A fentiek sokszor nem céljai, csupán eszközei a sikeres munkának.

A mi feladatunk, hogy ezeket az eszközöket úgy fejlesszük le és adjuk át, hogy a vállalatot valóban támogatni tudják, ahelyett, hogy az idejüket rabolnák. Proaktívan állunk a fejlesztésekhez, saját ötletekkel és elképzelésekkel támogatjuk a munkát és annyit kérdezünk, amennyire az ügyfélnek igénye van. A célunk, hogy minél több munka legyen elvégezhető az minél kevesebb idő-ráfordítással az ügyfél részéről.

Ajánlatkérés

Nincs szükség teljes állású ITs kollégára

Rugalmasság

A support megoldás mindig rugalmasabb a cégen belüli megoldásoknál. Ha egy cégnek van egy 160 órás állandó fejlesztője és hirtelen több munkára van szüksége, nem tudja egyik napról a másikra növelni az órákat. Ellenben egy support szolgáltató képes erre.

A support mindig annyi, amennyi szükséges. Így nem fizet üresjáratokért, miközben a hirtelen megnövekvő, vagy éppen csökkenő munkaigényt is képes követni a cég.

Ajánlatkérés

Küldetésünk

A modern munkavégzés szinte elképzelhetetlen online szoftverek nélkül, a kereskedelemtől a szolgáltatóiparig. Kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt nagymértékben támaszkodnak a szoftveres ügyintézésre.  Az egyes cégek és a technológia párhuzamos fejlődése állandó, ami magával vonja a vállalati szoftverek folyamatos ellenőrzését, karbantartását és fejlesztését.

A support szolgáltatás lényege a folyamatos munkavégzés, közép- és nagyvállalkozások felé. A Helio a kezdetektől fogva nyújt folyamatos fejlesztői támogatást ügyfeleinek. Tapasztalatunk kiterjed portálok, ügyviteli rendszerek és raktárkezelők készítésére, fejlesztésére, karbantartására és bekötésére.

Munkáink között egyaránt szerepelnek: meglévő rendszerek javításai, és kiegészítő fejlesztések, új megoldások integrációja és egyes különálló rendszerek közötti együttműködés kialakítása és karbantartása. Mindezt szoros együttműködésben pénzügyi, kereskedelmi és szolgáltatóipari szereplőkkel annak érdekében, hogy ügyfeleink folyamatosan fejlődő szoftveres környezetben végezhessék munkájukat.

A vállalkozások fejlesztési igényei között jelentős eltérés lehet, ami havi 10-20 órától akár több száz óráig is terjedhet. Az a tapasztalatunk, hogy nem minden esetben érdemes a felmerülő igényeket házon belül kezelni. Így a support kapcsolat minden cégnek optimális választás lehet, ahol lételem a folyamatos fejlesztés és fejlődés.

Kiemelt partnereink

Weboldalunkon cookie-kat használunk. Amennyiben hozzájárul használatukhoz, ezek segítségével mérjük és elemezzük a honlap használatát.
Információ & Beállítások

Elfogadom